Utaztunk már együtt képzeletben, de eljött az idő, hogy megérdemelt nyári szabadságunkat egy régóta vágyott helyen tölthessük. Nem úti cél ajánló következik, sőt nem is javaslom, hogy mivel utazzanak, hanem egy kicsit a nyaralásról szeretnék pár gondolatot megosztani Önökkel. Na jó, egy érdekes úti eszközt azért találtam, bár nem gondolom, hogy tömegével fogunk kapkodni a jegyek után. Egy brit cég légi járműve a repülés nyújtotta élményt a luxusszállodák kényelmével kívánja ötvözni. Az Aircruise nevű léghajó az utazás élményére helyezi a hangsúlyt, ahol az utasok a London-New York távot 37 óra alatt teszik majd meg.
Visszatérve a nyaraláshoz. Valljuk be mindenki számolgatja a felmerülő költségeket. Szállás, utazás, étkezés, programok, biztosítás. Kijön X összeg, Ennek függvényében kialakul a terv. Próbálunk visszafogottan csomagolni, de a nyaraláskor legtöbben még jobban akarnak kinézni, mint egyébként, mert ugye nem mindegy, hogy az étteremben, vagy a bárban milyen szettben és kiegészítőkkel jelenünk meg. Visszük az ékszereket, az órákat. Visszük? Mi van, ha itthon hagyjuk? Ha már a nyaralás első napján posztoljuk valamelyik közösségi oldalon, hogy mindenkit csókoltatunk a Bahamákról, horvát tengerpartról, vagy ahol vagyunk, akkor helyezzük biztonságba féltve őrzött tárgyainkat. Ha visszük, ám legyen, de amikor a reggelitől elegánsan ellibbenünk, ne felejtsük el levenni, mert nincs annál idegesítőbb mint amikor a tenger fenekén akarjuk megtalálni a láncot, a gyűrűt, az óránkat. Mondjuk egy Zeppelin óra nem valószínű, hogy leesik a csuklónkról, de a bőrszíjnak nem biztos, hogy jót tesz a víz. 50 méterig kereshetjük óránkban párunk elveszített ékszereit, de akármilyen tökéletes is ez a szerkezet, eddig vízálló. A lényeg, hogy legyünk körültekintőek, mert a nyaralásra kiszámolt x összeg lassan x+ sok lehet. Ezeket nevezhetjük váratlan kiadásoknak. Kívánom, hogy baj nélkül sikerüljön a nyaralásuk, de, ha esetleg az órájuk sérül csak szakszervízbe vigyék. A http://oramu.hu oldalán számos szervízt találnak. Az ékszerek pótlására is lenne ötletem, de az egy másik téma.
Gondtalan nyaralást kívánok!