Valami elkapja a szemünket. Megállunk. Csodáljuk. Úgy „egybe van”.Lenyűgöz. Aztán elmeséljük, hogy mit láttunk, esetleg, ha lehet, megnézzük még egyszer, de ahhoz, hogy azt a valamit behatóan tanulmányozzuk sajátos érdeklődésre van szükség.
Így lehettek azok az emberek is, akik szájtátva, hüledező hangokat hallatva először pillanthatták meg Gróf Ferdinand von Zeppelin álmát és alkotását a levegőbe emelkedni, a Boden- tónál 1900-ban. Eszükbe jutott, hogy azért vannak pont itt, mert a felszállás bonyolult műveletét könnyebbé tette, hogy az úszó hangárt könnyen lehetett szélirányba forgatni? Foglalkoztak is azzal egyáltalán, hogy a hosszanti tartókból és gyűrűkből kialakított merev fémváz alkalmasabb volt erősebb motorok beépítésére? Nem hinném, mint azzal sem, hogy bizony ott az ördög. Az a fránya szél.
A léghajó további fejlesztésekre szorult, mivel a motor és a kormány nem bírta az erős szelet.
Gondolnak-e arra, amikor felveszik a karórájukat, hogy mennyi pici szerkezet tökéletes összhangja kell ahhoz, hogy hibátlan legyen? Olyan akár egy koncert. Csak egy zenésznek csússzon félre a hegedű vonója és ezzel tönkreteszi az egész zenekar előadását. Tengelyek, rugók, kerekek, horgonyvilla, vezetőtárcsa, akkumulátor, ami elektromos jelet küld egy apró kvarckristályon keresztül, amely az áramkörbe van beágyazva, a hálózati rugó által kibocsátott kinetikus energia, amely a mechanikus mozgást vezérli…
Szerintem ember nincs, aki a karórájára nézve ezekre gondol, hacsak nem órásmester.
Mi csak a tökéletes szimfóniára gondoljunk, amikor a ZEPPELIN óránkra nézünk. Na, de hol az ördög? Hát itt, sehol.